O4All projekt záró rendezvény
2023. szeptember 23.-án megtartottuk az Orijentacijski klub Varaždin-nal közös O4All projektünk záró rendezvényét, amely egyben az egy éves projekt végét is jelenti. A projekt megvalósításához az Erasmus+ program nyújtott támogatást 60 000 Euro értékben. A képzési igények feltérképezése után tervet készítettünk az igények-résztvevők-oktatási anyagok-módszerek optimális kombinációjára, majd ezeket teszteltük pilot akciók keretében. Végül most szeretnénk az ezekből szerzett tapasztalatokat megosztani Veletek. ???? A megvalósítás egy éve alatt 12 módszert teszteltünk több mint 15 rendezvényen
amelyeken több mint 50 felnőtt önkéntes és több mint 100 fiatal vett részt. A projekt megvalósítás során megállapítottuk, hogy:
A részletes eredmények is hamarosan elérhetőek lesznek a weboldalunkon melyet az alábbi linken érhettek el. https://www.tajfutaspecs.hu/index.php/projekt-erdemenyek Ezúton is szeretnénk megköszönni minden szakértőnek és önkéntesnek a munkáját, valamint mindenkinek a részvételt. Reméljük lesz még alkalom a közös együttműködésre más projektek keretein belül is. |
|
O4All záró konferencia meghívó
Kedves tájfutó Barátaink!
Szeretettel meghívunk Benneteket a „Tájfutás Mindenkinek (O4All) – Színvonalas tanulási módszerek fejlesztése a tájfutó rendezvények önkéntesei számára” című Erasmus+ projektünk záró konferenciájára, amely 2023. szeptember 23-án szombaton 17:00 órai kezdettel kerül megrendezésre a varasdi Park Boutique Hotel (Varaždin, Juraja Habdelića 6) konferencia termében.
Az „O4All“ projekt az Erasmus+ program 60 000 euró értékű támogatásának segítségével és a „Tájfutásért-Pécs" Alapítvány, valamint az Orijentacijski Klub Varaždin szervezésével valósult meg.
A záró konferencián bemutatásra kerülnek a megvalósított projekt eredményei. A projekt célja az önkéntesek képzési igényeinek felmérése a magyarországi és horvátországi tájfutó rendezvények szervezésének területén, illetve ez alapján javaslattétel a tájékozódási futó képzések szervezői számára a résztvevői igények, az oktatási anyagok, valamint az oktatási módszerek optimális kombinációjára.
Örömmel vennénk, ha jelenlétetekkel emelnétek a konferencia színvonalát! Részvételi szándékotokat kérjük, jelezzétek 2023. szeptember 20-ig horvát résztvevők esetén az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., magyar résztvevők esetén pedig a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. Amennyiben személyesen nem tudtok részt venni, de mégis érdekel Titeket a program, kérlek azt is jelezzétek e-mailben, hogy el tudjuk küldeni Nektek az online csatlakozáshoz szükséges linket.
Annak érdekében, hogy még érdekesebbé tegyük a záró konferenciát, a Hotel melletti Vatroslav Jagić Parkban kitűzünk egy tájfutó pályát, ahol 16:00 órától 17:00 óráig minden érdeklődő kipróbálhatja a tájékozódási futást.
Orijentacijski klub Varaždin web: www.okvarazdin.com E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. |
“Tájfutásért-Pécs” Alapítvány web: http://www.tajfutaspecs.hu E-mail:Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. |
Kérdőív az O4All Erasmus+ önkénteseinek tapasztalatairól
Hamarosan lezárul a O4All Erasmus+ projektünk. A tapasztalatok összegzéséhez készítettünk egy kérdéssort. Tisztelettel kérünk mindenkit, aki bármely projekthez kapcsolódó eseményen (a kövestetői szenior találkozótól kezdve az edzőtáborokon keresztül a téli edzésekig és a kifejezett képzésekig) részt vett, legyetek szívesek végiggondolni és válaszaitokat leírni nekünk - akár gépen, akár papíros alapon.
Tekintettel arra, hogy a kapott válaszokat ki kell még értékelnünk és a horvátokkal közösen prezentáljuk őket, ezért legyetek szívesek legkésőbb 2023.szeptember 17. estig eljuttatni a Tájfutásért-Pécs Alapítványhoz (Vonyó Péterné Szabó Rékán, Vónyó Péteren, Lipp Józsefen, Becze Ritán, vagy az alapítványi email címen keresztül)! Véleményeteket, tapasztalataitokat nagyon kíváncsian várjuk és előre is köszönjük!
A kérdőív ide kattintva letölthető (DOCX formátum).
Utánpótlás edzőtábor összefoglaló
Az O4All „Tájfutás Mindenkinek –Színvonalas tanulási módszerek fejlesztése a tájfutó rendezvények önkéntesei számára” ERASMUS+ projektünk ifjúsági utánpótlás edzőtábora 2023. július 05-09. között valósult meg. A horvátországi Muraszentmártonban és környékén tartott táborban 29 felnőtt önkéntes és 42 fiatal vett részt.
A táborban minden nap különböző típusú edzések és versenyek kerültek megrendezésre, melyeken a felnőtt Önkéntesek tapasztalt szakértők útmutatása mellett sajátíthatták el és gyakorolhatták az ehhez szükséges ismereteket (mint például pályatervezés és -kitűzés, OCAD szoftver használata, az SI rendszer működtetése, telepítés és bontás, rajtoltatás vagy eredmények kiolvasása és közlése). A számos különböző gyakorlat, a sok lelkes, ám 1-1 területen eltérő tudásszintű önkéntes és a teljes tábor alatt rendelkezésre álló szakértők jelenléte jó lehetőséget adott a különböző tanulási módszerek alkalmazására és tesztelésére is. Külön kihívást és értékes tapasztalatot jelentett a horvát és magyar csapatok közös munkája az egymás közötti kommunikáció és feladatmegosztás biztosítása.
A programokon résztvevő fiatalok bővíthették tájékozódási, térképolvasási és egyéb (például nyelvi, kommunikációs, kulturális) tudásukat és ismereteiket, melyeknek a tájfutás mellett a mindennapi életben is hasznát vehetik.
A tájékozódási futó események mellett két workshopot is tartottunk, az egyik témája a pályatervezés és -kitűzés volt, a másikon pedig a tájfutó versenyekkel kapcsolatos finanszírozási kérdésekbe kaphattak betekintést a résztvevők. A Trakostyáni kirándulás és várlátogatás, a délutáni fürdések, esti röplabdázások pedig tovább színesítették az amúgy is változatos és igen élvezetes programot.
A helyszín, a színvonalas programok és a vidám társaság biztosította a jó hangulatot, mint arról a képek is tanúskodnak. Köszönjük az Erasmus+ program támogatását, hiszen anélkül minderre ilyen formában nem lett volna lehetőség!