WMOC 2021
Ez nem egy szokványos WMOC. 2019-ben Rigában egy sikeres szenior vb-n vettem részt, és készültem a 2020-as kassai rendezvényre.
Már a 2019-es év karácsonyakor elindult a szervezés, és a Baranya Team népes csapattal nevezett is. A szállásról is gondoskodtunk. Ekkor még oly távolinak tűnt a kínai vírus híre, nem is fordítottam rá figyelmet. Készültem úgy, ahogy a többiek is.
Ez a kicsi valami, nem látod, és gyilkol, megbetegít, és bizonytalanságot szül. Március 4-én nálunk is megjelent, és bezárt az ország. A kassai rendezők amellett döntöttek,hogy nem rendezik meg. A nevezési díjak csak egy részét kaptuk vissza, mert hát sok volt a költség. Optimistán néztem a jövőbe, hisz 2021. Japán, Kiotó. Tervezgettem az utat, felmerültek merész gondolatok: repülővel Moszkva, majd Transzszibériai expressz, kis tengeri kompozás, Sinkanszen, és már ott is vagyunk. Csak hát ez a pici nem akart megszelídülni, inkább mutálódott, és újból támadásba lendült. Nagyobb erővel, és veszélyesebben. Kiotó is lemondta, ilyen az én szerencsém. Az IOF gondolt egyet, és a lemondott rendezvény időpontjában felajánlás érkezett Magyarországra, rendezzék meg, ha kedvük van hozzá. A Sparisoknak volt, és belevágtak. De csak 8 hónapjuk volt az előkészületekre, a Hungária Kupa már előkészítési fázisban volt, amit újra kellett tervezni.