Tajfutásért-Pécs - Igaz Béla Ev. - rajtlista és eredmények

fooldal

Igaz Béla Ev. - rajtlista és eredmények

Eredmények bojak.jpg

Részidős eredmények  

Rajtlista 

Értesítő 

Kiírás

   Egy kis történelem:

1951. év elején a Pécsi MÁV Igazgatóságon Papp István főintéző szervezésével alakult meg a természetjáró szakosztály. Alapító tagok: Igaz Béla, Lafferton Henrik, Muskát Ede, dr. Pál Imre a természetjárás ismert és elkötelezett szerelmesei voltak. A túrázásokon megszerzett ismeretek, tapasztalatok birtokában a balatonkenesei túravezetői és versenyképző táborban tanultak alapján országos rangra emelték a PVSK (Pécsi Lokomotív, Törekvés) természetjáró versenyzőinek hírnevét.

1952-ben már részt vettek az országos Vasutas Kupán, 1953-ban már 51 közös túrán és 18 versenyen vettek részt. Lefferton Henrik az országos egyéni bajnokságon 10. helyezést ért el. A szakosztály 45 tagja jól élt a vasúti szabadjegy lehetőségével.

1954-ben - a téli felkészülés jegyében - a természetjárók is részt vesznek a misinatetői rajttól 14,3 km hosszban tartott sí-terepversenyen. Ebben az évben vette át a szakosztály vezetését Igaz Béla, akinek 20 éves munkássága alapozta meg a tájfutó szakosztály felemelkedését a magyar élvonalba.

 ………………

A munka kezdett beérni, 1966-ban Ijjász István a felnőtt, Medovárszky Judit az ifjúsági válogatottba kapott meghívást. Igaz Béla kezdeményezésére ebben az évben lépett fúzióra a PVSK és a Jilly Csaba által vezetett Pécsi Vörös Meteor. A PVSK versenyzői dr. Kováccsal és Borbással kiegészülve a vidék legjobbjaiként bajnokságok és kupák sorozatát nyerték meg. A szakosztály női és ifjúsági csapatot is alakított.

 Forrás: www.pvsktajfutas.hu , Szélrózsa, 1955 Dr. Kiss Endre

Csak belépés után lehet hozzászólni!