Meteor Kupa 2008 kiírása

Baranyai sikerek a Rövidtávú és Csapat Országos Bajnokságokon
Gratulálunk a bajnoki címet szerzett egyéni versenyzőknek és csapatoknak.
A Regionális események/Bajnokaink 2008 kategóriában található táblázat így új, friss információkkal egészülhetett ki.
További helyezettek adatai megtalálhatók a versenyek honlapjain:
WMOC 2011 "logo"pályázat
(!!!) A WMOC 2011 logojának és arculatának elkészítésére pályázatot írt ki az esemény Szervező Bizottsága, mely PDF formátumban innen is letölthető, megjeleníthető.
NCA pályázati értesítő
Tisztelt Pályázó!
Örömmel értesítem, hogy a Nemzeti Civil Alapprogram Dél-dunántúli regionális Kollégiuma által 2008. március 5-én megjelentetett, NCA-DD-08 kódszámú, a „Civil szervezetek működésének támogatása” elnevezésü pályázati felhívásra benyújtott, NCA-DD-08-P-0075 pályázati azonosítón nyilvántartásba vett pályázati projektjüket az NCA Dél-dunántúli Regionális Kollégiuma
ESZA Kht. Hazai Programigazgatósága
Köszönjük a támogatást.
Erre pályáztunk, ezt próbáljuk megvalósítani.
„Megköszönve a 2007 évi müködési támogatást az alap számítógép megvásárlásához, ebben az évben a hozzá kapcsolódó szoftverek és perifériák beszerzését szeretnénk megvalósítani az előzőekben leírt céljaink érdekében az alábbi pontosításokkal:
- Az alapítvány működésével kapcsolatos dokumentumok előállítása, tárolása. - A sportágunk tájékozódási oldalához kapcsolódó oktató és bemutató anyagok készítése, átadása pedagógusok és edzők részére. - Elektronikus levelek küldése és fogadása, Interneten elérhető információk elérése, letöltése, honlap részünk frissítése, karbantartása. - Önálló szervezésü versenybírói és edzői továbbképzőtanfolyamok előadásainak segítése, támogatása. - Iskolai, helyi és regionális versenyek lebonyolításánál történő segítségnyújtás: - Versenyrendező szoftverek futtatása (nevezés, rajtlista, eredménylista készítése) - Versenyek pontmegnevezéseinek előkészítése, nyomtatása. - Sportági, alapítványi ismertetőés „szóró” anyagok előállítása, nyomtatása. - „Zöld stadionunkról” a versenyterepekről (iskolaudvar, park, erdő) a helyszíni felméréseket követően a digitális állományok előállítása a nemzetközi szövetség (IOF) szabványainak megfelelően. - Térképek kispéldányszámú gazdaságos nyomtatásának biztosítása, térképfájlok archiválása.
A működést segítőszámítógépes kiegészítőkonfiguráció:
- Színes tintasugaras nyomtató, lapszkennerrel
- Office programcsomag és OCAD 9.0 térképrajzolói szoftver
- Projektor
Az eszközök használatával szeretnénk a működésünket hatékonyabbá, egyszerübbé tenni.