A következ? élménybeszámoló Ambrus Sanyi barátunk tollából (billenty?zetéb?l) származik, jó szórakozást kívánok hozzá:

            Megpróbálok én is billenty?zetet fogni, és leírni élményeimet, hátha emészthet? lesz pár hasonsz?r? embernek, mint én.

            Eddig egyetlen éjszakai versenyt sem tudtam befejezni. Els? alkalommal egy horgászlámpával „estem neki” a pályának, és az els? pont után azt sem tudtam, hogy hol vagyok, aztán kellett is egy-két tájfutó, hogy egyáltalán betaláljak a célba. Ez még tájfutó pályám legelején volt.

           Második alkalom két éve a Tapolca fölött megrendezett éjszakai OB volt, ahol a hatodik pontnál végképp felhúztam magam, hogy pontközelben semmit nem tudok tenni, és hatalmas mázli kell a pontok megtalálásához, ezért neki sem indultam a nagy körnek, hanem besétáltam a célba.

            Ezen a hétvégén úgy mentem ki, hogy megmutatom magamnak, akkor is végig tudok menni éjszaka. Vidám es? köszöntött minket, és biztos voltam abban, hogy ez a pálya teljesítése alatt is így lesz. Az éjszakai verseny valahogy még közvetlenebbé teszi az embereket, sokkal kötetlenebb volt a társalgás, mint más nappali eseménykor, habár ez köszönhet? a sokkal kisebb létszámnak is. Ezúton is felszólítom az ifjúságot, hogy aki még egyszer Sanyi bácsiz engem, azzal nem állok többet szóba! Létra fényszenzoraira bíztuk a sötétedés eljöttét, vagyis önhatalmúlag magához ragadta ezt a jogot, így a 21 órás nullid? helyett kb. 21 óra 15-kor rajtolt el az els? ember. Én, mint általában, a kategóriám (ebben az esetben a választott 5km-es pályám) vége felé indultam, így esélyt sem szereztem arra, hogy valakivel is együtt fussak (habár nem vagyok egy nagy „tapadó”), de az el?ttem indulók biztosan jól el tudjanak futni t?lem. Ez nem is izgatott különösebben, hiszen a megmutatom magamnak fíling így az igazi. A technikával mázlim volt, ugyanis egyik legnagyobb futónk, Szieberth Peti fejlámpáját kaptam kölcsön, így ezen sem múlott semmi. Ennyi bevezet? után megpróbálom leírni, hogy mit is csináltam a pályán:

            A rajtbójáig sikerült kitalálnom, hogy a kanyargós, keskeny kis ösvényen megyek ameddig csak kitart, aztán onnan veszek egy irányt. Amikor kiértem a vastagabban jelzett útra, akkor láttam, hogy az Éger-tet? felé vezet? útkeresztez?désben vagyok, ezért inkább tovább mentem a biztos úton, majd kb. 200 méter múlva bementem déli irányba azzal a felkiáltással, hogy ha nagyon elmennék, akkor megfog a köves út. Azonban az irányvétel jól sikerült, mert pontosan beleestem a pontomba. Innen er?s dzsungelharc után (pedig a térképen kb. 6 mm, tehát 60 méternél nem lehet távolabb az út, és mégis kihívás volt a zölddel sraffozott sárágán átkelni) sikerült kijutnom a már említett kövesútra. Az úton futás egyértelm? volt, nem is volt más értelmes megoldás, csak az útról levágás helye volt még kétséges számomra. Útközben találkoztam a már ismer?s úttal, amin igen nagy pocsolyák szoktak összegy?lni egy-egy es? alkalmával, majd hetekig meg is marad a víz. Vinicz utólagos elmondása alapján erre a térképre már berajzolta a kis kerül?utat, amin át ki lehet kerülni a „tavakat”, de én nem bíztam a véletlenre, hanem átgázoltam rajta. Akkor már a ruhám nedvességében túl sok változás nem állhatott be, azért át is vágtam a pocsolyán. És tévedtem! Mivel szókimondó ember vagyok, ezért ezt írásban is tartom, egyszer?en tökig ért a víz, az alsógatyám tudott még vizet felvenni. Felt?nt, hogy a békákat nem izgatja a kedvenc tavukon átkel? ember, tovább brekegnek vidáman, és felt?n?en hangosan. Az útkeresztez?dést elhagyva kitaláltam, hogy a következ? elágazásnál a térképen sárgás-zöldes színnel jelölt részen bevágok, majd a tiszta erd?be kiérve lemegyek a völgybe, és a túloldalra felkapaszkodva már csak szintben át kell vágnom a következ? völgyig, ahol úgyis bele fogok esni a pontomba, mint ahogy eddig ez már gyakorlattá vált (az els? pontnál). Tehát az útról bevágás. Jól sikerült, jött is a zöld rendesen, csak nem akart ritkulni, és egyre nehezebb volt a kölcsön fejlámpát védeni az ágaktól. S?t a lejt? sem akart jönni, de én kitartottam az irányom mellett (ilyenkor nem hiszek a tájolómnak, pedig próbál rám hatni). Aztán megjött a lejt?, a völgyet is sikerült elérnem, persze még mindig a zöldben, de ez már meg sem kottyant. Egy ideig a völgyben futottam, majd egyre inkább húztam a völgy nyugati oldalára. Magam el?tt láttam egy fényforrást, és a bal oldalamról (kelet fel?l a tiszta erd?ben, ahonnan én is vártam az érkezésem) is megjelent egy fejlámpa fénye, ebb?l sejtettem, hogy még a térképen vagyok, s?t még az irányom is megfelel?. Természetesen utolért a fejlámpa, és a tulajdonosával (Vinicz) tartva az utolsó –legkritikusabb- kb. száz méteren, sikerült is megfogni a második pontot. Eddig kiváló, két pont már megvan! Mivel a pontról abba az irányba indult a két futó, mint amerre nekem kellett mennem a harmadik pontra, ezért egyértelm? volt, hogy egymást segítve fogunk elérni a következ?re. Az egymás segítése abban merült ki, hogy nagylelk?en hagytam leszakítani magam az emelked?n, majd pár száz méter múlva már a fényeket sem láttam. Az irány azért jó volt, és majd a zöld úgyis megfog, tehát nem izgultam, meglesz az a pont. Azonban nem akart meglenni, ezért vettem egy drasztikus déli irányt, mert száz méteren belül ott kell lennie az útnak, és onnan majd fogok egy irányt, és boldog leszek. Az út meg is volt, még kanyarodott is, tehát úgy ítéltem meg, jó helyen vagyok, mehetek észak-észak-keletnek, a lapos völgyben egy kicsit jobbra húzva meg fogom találni a töltést, rajta a ponttal. Ez persze nem így lett. Újból vissza az útra… Nem akarom részletezni az itt eltöltött szerintem fél órát, csak annyit, hogy lementem a dél-keleti útkeresztez?désig is, onnan visszamászva próbáltam irányt venni, de így sem jutottam sokra. Aztán az egyik útról támadáskor szembe jött egy újabb fénysugár. Ennek tulajdonosa Péley Dani volt, akivel gyorsan kiértékeltük a helyzetet, majd megállapítottuk, hogy abszolút pontközelben vagyunk. El?re nézve láttam egy töltést, amire felkapaszkodva jobbról láttam meg a pontot. Dani nagyobb fényerejével egy kicsit tisztábbak voltak a látási viszonyok, ezért is t?nt fel a töltés. Ezek után úgy döntöttem, hogy a négyesre egy jó nagy kerül?vel, minden levágás mell?zésével teszem meg az utat. Az úton az els? elágazásig közös volt a választott útvonalunk, innen azonban megint csak magamra maradva róhattam a km-eket. Egy kicsit izgatott, hogy miként fogom megtalálni azt az útkeresztez?dést, ahol balra be kell kanyarodnom, de a közelbe érve meghallottam az el?bb említett békakórust. Innen már biztos voltam a dolgomban, és kipróbáltam, hogy még mindig el tudok-e merülni a legnemesebb részemig a pocsolyában. El tudtam. Ezt már csak a magam szórakoztatására tettem meg. A négyesig túl sok izgalom ezután nem volt, már csak jó helyen kellett beugrani az úttól tíz méterre sem lev? töbör pontra, ami hiba nélkül sikerült is. Az ötösre is egyértelm? volt az eleje, habár az úton futás alatt végig azon gondolkodtam, hogy miként is fogom felismerni azt a helyet, ahol neki kell indulnom a meredek lejt?nek, hogy újfent beleessek a pontba. Sajnos semmi jellegzetes nem volt az erd?ben (a sötéten kívül), amihez köthettem a lekanyarodást, ezért amikor már biztos voltam abban, hogy túlfutottam a ponton, akkor elindultam lefelé, majd szintben próbáltam a jellegtelen meredekben megtalálni a lapos gödröt. Mivel az es? éppen nem esett, ezért szerencsémre olyan pára volt, hogy a fejlámpa bármelyik fényét próbáltam, akkor sem láttam 5m-nél többet. Így már nem voltam biztos abban, hogy a pont távolról fog nekem integetni, ezért nagy elhatározással levágtam a patakig, majd ahol az út átment a patakon, visszafordultam, a következ? keresztez?désnél elindultam hegynek felfelé. Ahol jött is a kanyar, bevágtam… Hiába. Elég hosszú keresgélés után megint lementem a patakhoz, a folyásirányt követve be akartam menni a célba, de belebotlottam két kúpba, amik között átfolyik a patak. Ez is gyönyör?en volt jelölve a térképen, ezért betájoltam magam, és megint irányban nekiindultam a domboldalnak. Végig az egyenest tartva eljutottam a zöldig, tehát biztosan túlmentem már rajta, visszafordulva elindultam megint lefelé. A pataktól megint elindultam fel, de reményt vesztve inkább úgy döntöttem, hogy most már tényleg meglátogatom a befutó pontot, majd a célt, hátha Létra már vár rám (és csak rám). A patak mellett végigfutva megfogtam a befutó pontot, majd bekocogtam a célba. Ott Vinicz kirótt rám 10 fekv?támaszt az ifjúság el?tt elejtett megjegyzéseimért, de ezt a szentenciát már nem hajtottam végre, kb. 120 perc tájfutosgatás után már nem volt hozzá kedvem.

            Ezek alapján sokak számára már kiderülhetett, hogy újabb kudarcos éjszakai versenyen vagyok túl. Azonban ez nem szegi kedvem, egyszer úgyis végig fogok találni. Akikkel beszéltem az általam feladott pontról, mindenki azt mondta, hogy ketten mentek rá, és kellett hozzá némi mázli is. Biztos vagyok benne, hogy pár méterre voltam a ponttól, csak az a mázli hiányzott, ami az els? pontnál megvolt.

            Köszönöm (szerintem köszönjük) Létrának a pályakit?zést, és a felvezetést, mindent?l függetlenül én nagyszer?en éreztem magam az egész verseny el?tt, alatt, után. Jöv?re is remélem találunk valakit, aki hajlandó megrendezni egy ilyen versenyt, habár az OB után lehetne rendezni még egy-kett?t idén is. Induló legalább személyemben biztosan lenne.

            A mellékelt térképen megpróbáltam az útvonalakat berajzolni, mint a nagyok. A berajzolás a paint programmal készült.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Ambrus